2011. március 30., szerda

Néha, blogokat olvasva tök szar anyának érzem magam...

Nem fertőtlenítek mindent, mint egy hülye...
Nem rohanok 37,2-vel a dokihoz, sőt! 38,5-el se... (amennyiben 1-2 nap alatt elmúlik)
Nem rohanok dokihoz,ha leesik a gyerek a kanapéról...
...és még sorolhatnám...

És az is fura, hogy engem még senki "nem talált meg"... olvasok egy blogot, ahol anyuka éppen be akar zárni, mert folyton kapta a kéretlen tanácsokat, meg az "osztást", hogy mit csinál rosszul... Most én TÉNYLEG nem kaptam, vagy ilyenkor jó, hogy "mindent meg- és kimagyarázok"? És egyszerűen nem vettem fel a dolgot?? Na, nem mintha hiányozna... :) Bár, mikor Liluval voltak alvásgondjaink, folyton jöttek az okos tanácsok... De nem nagyon akadtam ki tőlük... Inkább csak attól a ténytől, hogy más miért nem hajlandó felfogni, megrteni, hogy ami NÁLA működött, az NÁLUNK nem biztos, hogy tuti recept??

Szóval ilyen dolgok jutnak eszembe blogolvasás közben... :)

2011. március 29., kedd

8


8 éve, hogy megismertem...
...és kb 1 óra után, már TUDTAM, hogy ez más lesz, mint a többi discos-összejövetel... Hisz megfogta a kezem, míg "A"-ból "B"-be mentünk! :-O
...és a számomat is elkérte...
...és együtt kajáltunk buli után...
...és ott is szorongatta a kezem... (közben a haverja az asztalra borulva aludt... :D)
...és másnap tényleg felhívott...
... és harmadnap találkoztunk...
...és utána kártyalemerülésig telefonáltunk...
...és utána minden nap találkoztunk...
...és egy hét se kellett, hogy tudjuk mindkettem, megtaláltuk a másik felünket...
...és már 3 hónap után együtt laktunk egy hetet...
...és az Apukám nem akadt ki ezen! :)
...és nem volt kérdés, hogy amint lesz munkám, összeköltözünk...
...és 5 hónapja ismertem, mikor összeköltöztünk...
...és 9 hónapja, mikor megkérte a kezem...
...és, bár nem hiszem soha, hogy tudnám ennél is jobban szeretni, mégis napról napra, percről percre jobban szeretem...

...már 8 ÉVE...


2011. március 28., hétfő

Sógorék

2,5 hét múlva jön a legnagyobbik sógorom a barátnőjével 10 napra! :) Kíváncsian várom, hogy milyen lesz! Főleg, hogy a kocsiba már nem férünk be ennyien, szóval mindenhova tömegközlekednünk kell majd... :)
De azért érdekes dolog ez... Nehezen tudom elképzelni, hogy a nem egészen 18 éves lányomat, a kb fél éves kapcsolatával elengedjem egy idegen országba, egy vadidegen családhoz, anélkül, hogy akár egy szót is beszélnék velük... Gondolkodom rajta, hogy írok a leendő sógornőnek, hogy szóljon nyugodtan, ha szeretnének a szülei beszélni velünk, megérteném teljesen! Sőt...
Mindenesetre fura lesz, hogy egy vadidegen leányzó csöppen bele a mindennapunkba, akiről a világon semmit nem tudok/tudunk... :) Láttam róla néhány képet, Anyósék, és Levi Mamija szerint aranyos, kedves, de kb ennyi...
Szerintem a "fiataloknak" is fura lesz, hisz 10 napig EGYÜTT FOGNAK ÉLNI! :) Ráadásul két kisgyerekkel... :)
Szóval, kíváncsian várom, milyen lesz itthon nem 3, hanem ÖT gyerekkel... (Levi szabin lesz amúgy)

Ich liebe es :)

Hétvégén garázs-bazárban voltam. (Majdnem elfelejtettem,pedig nagyon rákészültem már egy héttel korábban...) Nagyon örülök, hogy elmentem! Egy anyuka kiárusította a kislánya megunt játékait, így lett a gyerekeknek egy raklap Duplója, manyusokkal, Duplo-vonat, Barbiek (2 lány, egy Ken, és 3 baba), és 2db Barbie-autó... A 2db autóból az egyik távirányítós, és a kettő volt együtt 5 euró... :) Most már annyi Duplonk van, hogy még az ikreknek se kell vennünk, a vonat nélkül sem fér bele az Ikeás dobozba... :-O Szóval jó vásár volt! :)

2011. március 24., csütörtök

A másik életem...

A másik életemben pillanatnyilag ikrekkel vagyok otthon, de közben felfelé ível a karrierem íróként, szívesen eljárok horgászni, és néha egy masszázsra is eljutok, esetleg manikűröshöz... 5 gyereket szeretnék...
Levi meg a katonaságnál szolgál, űrhajós szeretne lenni, bármit megszerel, feljavít, és istenien főz...

:)))))))))))

Nekiálltam újra Sims3-at játszani... :) Tavaly előtt akkor hagytam abba, mikor a második gyerekünk is lány lett, pedig én addira már tudtam, hogy igazándiból fiam lesz.
Most is megvolt a kísértés, hogy abbahagyom, mert megint lány lett a második, ráadásul valami programbogár (bug) miatt, bár nem egyszerre születtek, egy idősek, mégis folytattam.
És már azt is tudom, hogy miért leszenk lányaim... :) Ugyanis, ha a lány kezd ki a pasival, gyereknemzés céljából, akkor lány szüetik, ha a pasi kezd ki a nővel, akkor fiú. Szóval ja... Eszerint mindig "én" kezdek ki "Levivel" :)

Érdekes, hogy mikor megszületett a "második lányom", beírtam a nevét, utána kérdeztem Levitől, hogy mi legyen a neve, és ugyanazt mondta... ;) Azért messzemenő következtetést nem vonok le ebből, ismerem magunkat, ha meg is lenne a következő babáinknak a tutibiztos neve, akkor is eltántorodnánk, ha élesre fordulna a dolog. Daninál is ez volt... :)

Szóval emiatt, a "másik életem" miatt nem vagyok mostanában MSN, facebook... :)

Gatyó

Még valamikor Lilu után elraktam egy kedvenc-gatyámat, hogy ki kelldobni/el kell ajándkozni, mert már soha nem lesz rám jó... Az van rajtam... :D És nagy... ;) (és erről jut eszembe, hogy van még egy ilyen gatyám, ami 1x volt rajtam, meg kell keresnem...)
Az a "legrosszabb" ebben a 47kg-s állapotban, hogy engem nem zavar... :) Sőt... Jó, néminemű segg jól jönne, tekintve, hogy most nincs SEMMI, de tényleg semmi, de a többi nem zavar... Még az sem, hogy Dani borostyánlánca lötyög a nyakamon, míg mikor Lilué volt, sóhajtoztam, hogy igazán lehetne benne egyetlen egy gyönggyel több, hogy kényelmes legyen... Hát most kényelmes... :) Egyelőre a mellem még nem tűnt el, úgyhogy köszönöm, jól vagyok... :) Ha az is eltűnik, akkor leszek nagyon szarul... :)

2011. március 21., hétfő

Eléggé bosszantó, hogy pénzügyileg sosincs elsőre szerencsénk... Általában véhül jól jövünk ki a dolgokból, de az odáig tartó út sosem rög (mit rög... hegy!) mentes.

Merthogy az emberek ugye nem olyanok, mint mi, és ezt megint hajlamosak vagyunk elfelejteni. Nem mindenki tisztességes. És persze belefutottunk ilyenbe. Szerencsére a Paypal partner, hogy ne járjunk rosszul, ha fizetés után eltűnik az eladó, 15 nap múlva visszakapjuk a pénzünket, de addig náluk parkol. És addig ugye nem tudunk se hozzányúlni, se semmit csinálni vele. De abból legalább kijövünk nullára, bukó nélkül.

Azt viszont ma sajnos a saját bőrünkön tanultuk meg, hogy az utánvétes csomagot ki KELL bontani, mielőtt kifizetjük... :-S Rohadtul nem az volt benne, mint amit ígértek... :( Levi felhívta az eladót, amint bemutatkozott, lerakták a telefont... Írt emilt, sms-t, semmi... Talált vmi internetes rendőrséget, megérdeklődte, hogy mit lehet tenni ilyen esetben, még várjuk a választ, még nincs lefutva a dolog, de nagyon úgy néz ki, hogy nem keveset buktunk a dolgon... :(

Ennek ellenére nem adjuk fel! :) TUDOM, HISZEM, hogy össze fog jönni ez a dolog, és JÓL fogunk kijönni belőle! Csak ugye a hegyek, amik pénzügyekben nekünk járnak... De megmásszuk, és tanulunk belőle...! Pozitív bevonzás... ;)

2011. március 20., vasárnap

Nem vagyunk egyformák...

Olyan jó lenne,ha tudatosulna végre bennem, hogy nem mindig olyanok az emberek velem, mint amilyen én vagyok velük... Hogy nem ugyanaz a természetes mindenkinek... Hogy az, hogy engem érdekel a sorsa, minden apró mozdulata, az baromira nem jelenti azt, hogy ez kölcsönös. Hogy az, hogy én szívesen megmutatom az életemet, képeket, akármit, nem jelenti azt, hogy ő is.
És jó lenne, ha végre nem várnám el a viszonzást... Ha nem csinálnék abból ügyet, hogy számomra fontos dolgokra nem reagál az, aki nekem fontos. Mert csak nekem fontos Ő, fordítva már nem így van.
Persze én is biztos vagyok így emberekkel... És biztos nekik is ugyanilyen rosszul esik az érdektelenségem, mint nekem másoké.

Dokis

"Kicsit" elvesztettem a hitemet a háziorvossal kapcsolatban... :-S

Az egyik oka az, hogy nem igazán értem, hogy aki HÍZNI akar, miért kap olyan gyógyszert, aminek a HATÁSA, nem mellékhatása, HATÁSA a hasmenés??

Aztán, szerintem felhívhatta volna rá a figyelmemet, hogy fényérzékenységet okoz... :-S Jó, persze elolvastam a mellékhatásokat, de nyomatékosabb lett volna, ha szól... :$ Emiatt égett le az arcom a múlt hét végén... És azóta is piros, és bizsereg az orrom. Nem beszélve a kezemről. A legkisebb fizikai erővételtől FÁJ a bőröm! Annyitól, hogy lecsavarok egy kupakot, vagy letöröm a répát a száráról... Olyan fájdalom, mintha ezernyi nyílt sebből véreznék, plussz bizsereg, nagyon rossz... :(

A hitvesztésem oka még az is, hogy legutóbb említettük neki, hogy azt okoskodtuk ki, hogy talán a fogamzásgátlótól híznék. (lehet, hogy Lilunál amiatt nem sikerült fogynom??) Különösebben nem reagált rá, ki kell próbálni, kb ennyit. Itthon olvasgatva aztán kiderült, hogy az orbáncfű majdhogynem LENULLÁZZA a fogigátló hatását!!! Erről nem illenék szólni?? Főleg, hogy előtte még meséltük is, hogy megint para van, hogy terhes lehetek, bár védekezünk? Ebből ki kellett volna derülnie számára, hogy pillanatnyilag nem tervezünk harmadikat...

Meg, ugye az a vesszőparipája, hogy depressziós vagyok... NEM VAGYOK DEPRESSZIÓS!!!!! Tudom! Azt is tudom, hogy túl sokat agyalok, és ha rossz kedvem van, akkor csak rossz dolgok jutnak eszembe, és egyre jobban belelovalom magam, ami még mélyebbre dönt, de elég egy aprócska JÓ, és kirángat! És tudok mosolyogni, nevetni, és nem hanyagolom el magam, és nem azért nem alszom ki magam, mert túlpörög az agyam, hanem azért, mert Danca nem hagy... Lényeges, és hatalmas különbség, szerintem, orvosi diploma nélkül...

Legutóbb megduplázta a napi orbáncfű adagomat, mi meg önkényesen úgy döntöttünk, hogy visszaállok a napi 1-re, de lehet, hogy elhagyom teljesen. Ha elmúlik tőle a kéz-érzékenységem, már jobban járok...

2011. március 19., szombat

Itthon meg az Otthon (meg a tervek...)

Pár napja olvastam ezt a cikket: IDE KATT A CIKKÉRT :)
A végén már bőgtem... Nagyon betalált... Főleg most... Múlt héten már olyan hülye gondolataim voltak, hogy elhagyom Levit, bár szeretem, nem is kicsit, de elhagyom, elválok, mert akkor MUSZÁJ lesz kisebb lakásba költöznie, gyerektartást fizetnie, mi meg abból a gyerekekkel vígan elélnénk otthon 3-an egy albérletben... Persze nem gondoltam komolyan, de nagyon rámjött a hazamehetnék... :( Éppen pocsék passzban voltam...

Aztán átgondoltam a dolgokat, és tudom, hogy itt nekünk, de áldozatokat kell hoznom a gyerekekért, hogy nekik jobb legyen. Hogy nekünk ne kelljen azt mondanunk nekik, hogy nem tudjuk finanszírozni a főiskolát, egyetemet. Persze, tudom, otthon INGYENES az oktatás, éppencsak a koleszt, vagy az albérletet, meg a könyveket kéne a szülőknek állnia... Az én szüleim ezt nem tudták volna, és láttam rajtuk, hogy rettenetesen bántja őket a dolog. Szerencsére nekem csak egy röpke fellángolás volt, hogy egyetemre menjek, jött Levi, a terveim meg is változtak... :)

De, talán, mire Lilu és Dani (meg az ikrek... :D) eljutnak oda, hogy szeretnének továbbtanulni, nem fog gondot okozni, hogy azt mondjuk, "persze! menjetek csak! akár egyszerre, mind a 4-en!" (Bár, a korkülönbség miatt valószínűleg nem akarnak mind a 4-en egyszerre egyetemre menni... :) És addigra már nem lesznek hiteleink... Anyám, de jó lesz... ;) )

Na, de vissza a cikkhez...
"Nehogy azt hidd, hogy majd minden évben haza fogsz menni látogatni. Az első évben akár kétszer is. Aztán pár évig lesz az évi egy „kötelező” családlátogatás. De aztán elkezdesz majd arra vágyni – ha egyáltalán megteheted – hogy mást is láss a világból. Hogy a nyaralás igazi nyaralás legyen, ne csak arról szóljon, hogy minden évben ugyanazokat a rokonokat látogatjátok meg, elmondjátok ötvenszer ugyanazt (igen Béla bácsi, jól vagyunk, nem, nem bántuk meg, igen, jövünk jövőre is)."

Pontosan ez van... 2007. novemberében jöttem ki, hazamentünk decemberben (akkor még a saját albinkba), majd 2008. februárjában ismét... 2008-ban voltunk otthon még októberben is, és karácsonykor. 2009-ben már csak novemberben mentünk haza, de beiktattunk egy mindenkit összehozós nyaralást. 2010-ben pedig csak augusztusban voltunk 2 hetet... Idén is tervezünk egy hazamenetelt, jövőre azt hiszem, inkább nyaralni, pihenni megyünk... Mert a hazamenetel nem pihenés... Rohanás. Két gyerekkel meg aztán főleg nem egy leányálom! Egyik alszik, másik nemalszik, egyiknek csend kell, nem a megszokott hely...
Először ugye a karácsonyt mondtuk le. Otthon hideg van, így több a csomag, mint nyáron, illetve jó lenne a saját lakásunkban, a saját karácsonyfánk alatt lenni... És nem úgy, mint 2008-ban, mikor a szentestét együtt töltöttük, 25-én szusszantunk egyet, 26-án go haza... Otthon meg házról házra jártunk egy 8 hónapos kiscsirkével...
A kommentek között írta valaki, hogy más sem pazarolja ránk a pénzét, szabadságát... Pontosan... Ugyanannyi másnak kijönni, mint nekünk hazamenni. Csak másnak nincs kicsi gyereke, akit hurcibálni kell rokontól rokonig, 800 új arc, 800 új hely, szegény mindenhol legyen kedvesokosaranyos, és ha úgy jön ki, még aludjon is...
Ugyanakkor a nagyszüleinktől nem várhatom el, hogy 850km-t utazzanak... És szeretném, ha a gyerekeim IGAZÁN ismernék a Dédiket, lennének emlékeik róluk, nem csak fényképről ismernék őket. Ezért KELL, és AKAROK mégis hazamenni...
Ördögi kör... Nem tudom, hogy jobb... De jövőre lehet inkább mégis pihennék... Úgy igazán... Nem menni sehova, csak várostnézni, tengerparton homokozni...

Nem egyszerű dolog ez a kintlét... De az éltet, hogy egyre jobb és könnyebb lesz, megtanulok (majd, valahogy... :-S) tökkkkéletesen németül, kifutnak a hiteleink, jönnek a családiházba az ikrek, aztán majd, valahogy-valamikor nekiállok a Heidelbergi Hebamme sulinak, és mire a gyerekek kirepülnek, kisbabás Anyukáknak, és kismamáknak fogom osztani az észt... Miközben Levi a szép kis kertesházunkban berendezett irodájában 3D-s dolgokat fog tervezgetni, a kertben nőnek majd a tulipánjaim, nárciszaim, a hinta várja, hogy az ikrek még néha-néha beleüljenek (vagy, hogy Liluval este/hétvégén ott dumcsizzuk ki az aktuális pasiját egy pohár borocska mellett...), ha meg éppen nem okosítom a kismamákat elvonulok a hobbyszobámba, és varrok (mert addigra megtanulok :-D), vagy gyurmaékszereket készítek, vagy Scrapbookozok... Ámen... :D
Már régóta tervben van, hogy csinálok magamnak egy másik blogot... Eredetileg új névvel akartam "új életet" kezdeni, tiszta lappal, ahol nem ismer senki, ahová akármit leírhatok. De azt hiszem az "akármik" maradnak a "kockásfüzetben" (ami esetemben történetesen simalapú, de a lényegen ez nem változtat :)).

Sok olyan gondolatom van, ami nem tartozik már a másikba, a másikhoz. Az túlnőtt rajtam, az már nem az ÉN blogom, hanem a MIÉNK. De szükségem van egy sajátra... Ami nem csak arról szól, hogy melyik Csibe mikor állt fel, és éppen mennyire ügyes-okos, vagy éppen hisztis. :) Ahonnan nem lóg ki egy youtube-s videó, egy problémákkal küzdő poszt, vagy egy jó kis bevásárlásról szóló. De azt hiszem, nem kell magyarázkodnom. :)